Mediterrán napfény

 

Tedd a szívedre a kezed, ugye a ködös, nyirkos, hűvös, szeles Kárpát-medencei késő őszben te is egy kis igazi mediterrán napfényre vágysz? Persze konkrétan nem a nyár derekán jellemző perzselő hőségre, mert az vízpart nélkül elviselhetetlen, csak kinek-kinek vérmérséklete szerint. Jómagam azok táborába tartozom, akik a nyári hőséget már Magyarországon is túlzottnak tartják, és ilyenkor legszívesebben Norvégia kellemes nyári éghajlatára vágynak.

Honfitársaink és más népek fiai közül azonban a legtöbben nyár derekán vesznek ki szabadságot, és aki teheti, dél-délnyugat felé veszik az irányt. Horvátország, Észak-Olaszország, Észak-Görögország, Kréta, Korfu, Ciprus, Tunézia, Egyiptom és egyre inkább Törökország strandjai a legkedveltebb úti célok. Itt aztán vörösre égetik magukat, bár kilószám kenik bőrükre a 30 faktornál is erősebb napvédő krémeket. Többségük nem is nagyon mozdul ki a tengerpart-szálloda-étterem Bermuda-háromszögéből, mely milliószám nyeli el a turistákat. Eszik az egyenkaját, esetleg megnézik az egyen-folklórprogramot, vagy részt vesznek az egyen-fakultatív programokon (hajókázás halsütéssel, egy város vagy fontos műemlék kutyafuttában való meglátogatása, stb.). Kis túlzással, ha az ember volt már egy ilyen tengerparti üdülőhelyen, az összest látta.
 

 

Ha a leírásban magadra ismertél, kérlek ne haragudj, nem becsmérelni kívánom a tömegturizmus e fellegvárait, hiszen nagy igény van irántuk, és megélhetési lehetőséget kínálnak nagyon sok ember számára. Azonban a mediterrán napfény varázsa számomra nem ezeken a helyeken fedezhető fel. Nem is föltétlen a szintén turistákkal zsúfolt történelmi belvárosokban és híres műemlékek környékén, jóllehet én itt többet tudok töltekezni, mint a „bícsen”. Ott is működhet persze a dolog, de a kevésbé zsúfolt helyeken más az élmény. 

Amikor egy kora reggel, napfelkelte után tökéletes csendben az olajfák levelén megcsillanó fényeket néztem, vagy verőfényben és még ugyanaznap a hanyatló nap vörösében az etruszk dombokon húzódó római vízvezeték íveit, a Szent Péter bazilika ablakain tükröződő kék eget, és a hegyre épült város, Bagnoregio házainak és szikláinak színpompáját láttam, úgy éreztem megérintett valami varázslatos. 

Ezt a varázst azóta is őrzöm és igyekszem gyarapítani. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy járjon nyitott szemmel élete minden napján, hiszen talán ki sem kell lépni megszokott környezetünkből, hogy egy adott pillanatban felfedezzük a varázst. Bár a magyarországi ősz nem veheti fel a versenyt a mediterrán napfénnyel, ne keseregjünk, hanem élvezzük a színpompás ragyogás pillanatait!

Róma légiói

A régi Róma fényét és nagyságát jórészt világhódító légióinak köszönhette, azoknak az embereknek, akik sok esetben 20 évnél is hosszabb ideig ontották a vérüket a birodalomért. Emléküket és hagyományaikat számos országban őrzik ma is különféle történelmi haditorna egyesületek tagjai. Furcsa is lenne, ha pont Róma utcáin nem botlanánk legionáriusokba, akiknek kedvenc csoportosulási helye a Colosseum környéke. 

Három-négy fős csoportokba verődve, dohányozva, laza tartásban álldogálnak itt a vörös köpenybe, páncélba öltözött hadfiak, akik rekedtes hangon, időnként rövid kardjukkal (gladius) gesztikulálva próbálják közös fotózásra bírni a turistákat. Egyesek könnyen ráállnak a dologra, tapasztalatom szerint azonban a többség tisztes távolságban tartja magát a marcona harcosoktól, jómagam is csak távolról készítettem róluk paparazzo fotót. Ennek egyik oka a katonák markáns arcéle volt, de jóval többet nyomott a latban a felőlük áradó, grappa-vörösbor elegyéből álló illatfelhő. 

Persze hiába is húzogatjuk az orrunkat finomkodva, ők bizony valódi hagyományőrzők. Az egykori római harcosok ugyanis közel sem voltak olyan jól borotvált, ápolt, fess fiúk, mint a Ben Hur Messala-ja, vagy akár az Asterix-filmek római katonái. Főként hadjáratok idején meglehetősen elhanyagolt állapotba kerültek a hadsereg tagjai, de békeidőben (ami az ókori Róma történetében alig-alig volt) sem finomkodó filozófusok gyülekezete volt egy légiós tábor. A halál árnyékában járó legionáriusok többsége a mának élt, igyekezett zsoldjából és zsákmányából minél több élvezetet vásárolni, hiszen nem tudhatta, mit hoz a holnap. 

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a Colosseum harcosai más téren is fel tudják-e mutatni elődeik erényeit? A nyári turista főszezon közepén ugyanis hiába ácsorgott több tucat jelmezes katona a nagy cirkuszi játékok színhelyén, harci vagy életmód bemutatót nem láthattunk tőlük (persze lehet, hogy alkalmanként vannak ilyenek). Elfért volna egy kisebb légiós tábor is pár sátorral, az nem rontaná le a Colosseum látképét. Bár nem tudom, hogy ki építene tábort és tartana bemutatót, mert a harcosok zöme tiszti ruhát hordott, alig akadt egy-két közlegény. Hiába, az aranyszínű mellvért és a tollforgós sisak több turista pénztárcáját nyitja meg egy közös fotó erejéig, és a pénznek is csak akkor lesz szaga, ha a grappás üveg mellé kerül a zsebben.

165 méter magas olasz óriás

Egy olyan elképesztően szép helyről szeretnék mesélni, ami nálunk méltatlanul kevéssé ismert. Aki Közép-Itáliába utazik, annak tekintetét sokszor elvakítja Róma fénye, pedig sok más látnivaló is található errefelé. A természeti szépségek sorából kiemelkedik a Cascata delle Marmore, mely több szintből álló vízesés-rendszer Terni közelében. Mondanom sem kell, hogy az idegenforgalom Olaszországban milyen jelentős bevételi forrás, a vízesés területe is csak belépőjeggyel látogatható, de nagyon megéri az árát!

 

A parkolásra bőségesen van hely, ingyenes is, és az étteremtől az ajándéktárgyakig mindenféle szolgáltatás kapcsolódik hozzá, azonban a jegypénztárnak kicsi a kapacitása és a WC használata is bosszantóan drága. Az élmény azonban mindenért kárpótol! Érdemes az interneten tájékozódni a látogatás előtt, mivel a vízesés naponta csak néhány óráig működik teljes kapacitással. A terület információs táblákkal jól el van látva, de ha többet szeretnél tudni, a Cascata honlapján be lehet jelentkezni különféle vezetett túrákra és gyerekprogramokra. Egyénileg is be tudod járni a terület minden zegét-zugát, és ha bírod, érdemes felmásznod a legfelső szintig. Van ugyan egy olyan buszjárat, ami felvisz a tetőre, de mikor ott jártam, csak hét végén üzemelt, így maradt a gyaloglás.

Az alsó szintek is nagyon látványosak, több helyen olyan erővel zúdul le a víz, hogy beszórja vízpermettel a gyalogutakat. Van egy alagút a hegyen át, ami egy vízesésbe torkollik, ide már mindenképpen esőkabát kell, különben bőrig ázol. Hidakon lehet átkelni, kilátóteraszokon lehet gyönyörködni a víz szépségében. Itt ugyanis a víz az úr! Csöpög, csurog, csordogál, folyik, ömlik, szakad és robajlik körülötted. Víz fent és lent, jobbra és balra, mindenhol, akármerre nézel! A fákkal együtt kellemessé teszi a levegőt, a rekkenő nyári hőségben ez egy igazi oázis. A fák is gyönyörűek, gyökereik elképesztő mennyiségben és formában kanyarognak a lábaid alatt. Mindenhol láthatod a víz felszínformáló erejének nyomait: barlangok és üregek, víz lyuggatta tufasziklák szegélyezik a sétautat.

Legalább fél napot el tudsz tölteni a terület látnivalóival, és ha nyáron látogatsz ide, mindenképpen a nap legmelegebb óráiban érdemes itt tartózkodni. Gyerekekkel is kiváló program, a kisebbek nyakban cipelése a hegy tetejére már önmagában egy élmény, felér egy jobb erőnléti edzéssel.

Cornetto con gelato

Mi is rejlik e szép, dallamos nevű olasz kifejezés mögött? Több ismerősöm egyöntetű véleménye szerint ez egy gasztrohorror, merénylet az ízlelőbimbók és a fagylaltozás nemes hagyományai ellen. Az olaszok azonban, akiket azért nem igazán lehet figyelmen kívül hagyni, ha fagyiról van szó, kissé másként gondolják. Stefano barátom mesélt először e finomságról, mint nagy személyes kedvencéről, és megígértette velem, ha lehetőségem nyílik rá, akkor megkóstolom. Én általában nyitott vagyok az új ízekre, főként ha az adott étel összetevőit külön-külön kedvelem. Egy olasz kisváros bárjában történt meg a mustra: míg családom többi tagja hitetlenkedő pillantásokat lövellt felém, én az elégedettség hangjait hallatva tömtem magamba az édességet. 

Hozzávalók:
1 db. croissant (cornetto) ketté vágva
kb. 2 db rendes magyar gombócnak megfelelő mennyiségű fagylalt
1 db. tűzről pattant pultos hölgy, aki nem hajlandó addig kiszolgálni, amíg az ízben megfelelő fagylaltot ki nem választod
megfelelő védőfelszerelés, vagy a fagyival harmonizáló színű ruházat

A végeredmény a fotón látható étcsokoládé ízű fagylalttal megtöltött pékáru, és a kiváló ízharmónia. A hitetlenkedők persze nyilván azt firtatják, hogy lehet ezt megenni, de tapasztalatom szerint semmivel sem bonyolultabb feladat, mint egy rendesen megtöltött hamburgert magunkba gyűrni. Érzékeny fogazatúaknak persze nem árt az óvatosság!

Jóllehet az összetevők birtokában otthon is könnyen előállítható, dolgozik bennem a kisördög, hogy egy kettévágott croissant-al felszerelve betérjek kedvenc fagyizómba zavarba hozni a pultos lányokat...