2012. október 8., hétfő

Róma légiói

A régi Róma fényét és nagyságát jórészt világhódító légióinak köszönhette, azoknak az embereknek, akik sok esetben 20 évnél is hosszabb ideig ontották a vérüket a birodalomért. Emléküket és hagyományaikat számos országban őrzik ma is különféle történelmi haditorna egyesületek tagjai. Furcsa is lenne, ha pont Róma utcáin nem botlanánk legionáriusokba, akiknek kedvenc csoportosulási helye a Colosseum környéke. 

Három-négy fős csoportokba verődve, dohányozva, laza tartásban álldogálnak itt a vörös köpenybe, páncélba öltözött hadfiak, akik rekedtes hangon, időnként rövid kardjukkal (gladius) gesztikulálva próbálják közös fotózásra bírni a turistákat. Egyesek könnyen ráállnak a dologra, tapasztalatom szerint azonban a többség tisztes távolságban tartja magát a marcona harcosoktól, jómagam is csak távolról készítettem róluk paparazzo fotót. Ennek egyik oka a katonák markáns arcéle volt, de jóval többet nyomott a latban a felőlük áradó, grappa-vörösbor elegyéből álló illatfelhő. 

Persze hiába is húzogatjuk az orrunkat finomkodva, ők bizony valódi hagyományőrzők. Az egykori római harcosok ugyanis közel sem voltak olyan jól borotvált, ápolt, fess fiúk, mint a Ben Hur Messala-ja, vagy akár az Asterix-filmek római katonái. Főként hadjáratok idején meglehetősen elhanyagolt állapotba kerültek a hadsereg tagjai, de békeidőben (ami az ókori Róma történetében alig-alig volt) sem finomkodó filozófusok gyülekezete volt egy légiós tábor. A halál árnyékában járó legionáriusok többsége a mának élt, igyekezett zsoldjából és zsákmányából minél több élvezetet vásárolni, hiszen nem tudhatta, mit hoz a holnap. 

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a Colosseum harcosai más téren is fel tudják-e mutatni elődeik erényeit? A nyári turista főszezon közepén ugyanis hiába ácsorgott több tucat jelmezes katona a nagy cirkuszi játékok színhelyén, harci vagy életmód bemutatót nem láthattunk tőlük (persze lehet, hogy alkalmanként vannak ilyenek). Elfért volna egy kisebb légiós tábor is pár sátorral, az nem rontaná le a Colosseum látképét. Bár nem tudom, hogy ki építene tábort és tartana bemutatót, mert a harcosok zöme tiszti ruhát hordott, alig akadt egy-két közlegény. Hiába, az aranyszínű mellvért és a tollforgós sisak több turista pénztárcáját nyitja meg egy közös fotó erejéig, és a pénznek is csak akkor lesz szaga, ha a grappás üveg mellé kerül a zsebben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése